Figyelmeztetés! Ön ezen oldalra történő belépéssel tudomásul veszi, hogy olyan tartalmú oldalt látogat meg, amely a fegyverek, illetve haditechnikai eszközök forgalmazásával, vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozó személyek számára szóló szakmai tájékoztatást tartalmaz. A honlap haditechnikával foglalkozó részének használatával Ön kijelenti, hogy kizárólag szakmai célú látogató (tehát kizárólag viszonteladó, vagy fegyverek, lőszerek és a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök felhasználásával hivatásszerűen foglalkozó személy), és a lapon található információkra szakmai célból van szüksége!

Rólunk

A VIAGlobal Group átfogó védelmi struktúrákat biztosít megrendelői számára, mely 4 szervezet együttműködéséből ered: VIAGlobal Group, ATLAS Group International, ATLAS Network, GLOBSERVER Stratégia és Védelemkutatás Fejlesztő Kft.

A Cég vállalatirányítási rendszerét az ATLAS International (Anti Terrorism Liaison Aid Solution) Terrorizmus Elleni Küzdelmet és Együttműködést Támogató Megoldások szövetsége és az ATLAS Network biztosítja.

A Cégcsoport oktatással, tanácsadással és egyéb más szolgáltatásokkal segíti, támogatja a kormányzati és vállalati struktúrákat valamint, operatív megoldásokat dolgoz ki biztonsági kihívásokra.

A Cég

Munkatársaink különböző szakterületeken szolgáltak, hazai és nemzetközi katonai valamint rendvédelmi egységeknél. Gyakorlati tapasztalataikkal az optimális cselekvési programok kidolgozása és végrehajtása mellett, oktatói tevékenységgel is segítik a cégcsoport munkáját. Elismertségünket az innovatív projektek, katonai- rendvédelmi fejlesztések megvalósításával, inkubátor programokkal értük el. Cégünk munkatársai számára fontos a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem támogatása, a vállalati és a civil szektor biztonságának megteremtése. A humán struktúra kialakításánál fontos körülmény volt, hogy a vezetői apparátus lefedje a védelmi ágazatokat: a honvédelmet, a rendvédelmet és a nemzetbiztonsági feladatköröket. Képzési programjaink specifikusak, innovatívak és rugalmasan követik a mindenkori nemzetközi biztonsági helyzetek alakulását ezáltal a képzéseink tematikáját elsajátító szakemberek a megszerzett tudással hozzájárulnak a biztonságos és nyugodt életvitel fenntartásához.

Tevékenységi köreink széles spektruma a védelmi koncepciók kidolgozását és azok optimális gyakorlati megvalósítását fogja össze. Cégünk és munkatársai ezt a célt tekintik fő feladatkörüknek.

Amit Tudunk

Haditechnikai Eszközök Kül- és Belkereskedelme

Ezen tevékenységünket a legmagasabb szintű külföldi és belföldi engedélyek birtokában fokozott ellenőrzés mellett hajtjuk végre. Megfelelünk a különböző biztonságpolitikai kihívásoknak. Fegyverzeti és egyéb eszközeink megjelennek a különböző válság és krízisövezetekben, nagy hangsúlyt fektetve a terrorelhárítás és terrorizmus elleni küzdelemre. Ennek érdekében haditechnikai besorolás alá eső eszközöket fejlesztünk kutatásfejlesztési laboratóriumunkban, prototípus termékeket állítunk elő.
Inkubátor programjainkban maroklőfegyver, mesterlövész puska, és géppisztoly fejlesztését- modernizációját valamint éles lőfegyverekből a jogszabályoknak megfelelő filmes és színházi fegyverek átalakítását is végezzük. Kutatás fejlesztési tevékenységünkben felkérés alapján harcászati és országvédelmet erősítő eszközök fejlesztésében is közreműködünk.

TOVÁBB A TERMÉKEKHEZ

non-lethal guns
non-lethal guns

Polgári célú nem halálos lőfegyverek fejlesztése, gyártása (Home Defense eszközök)

Ezeket az eszközeinket úgy alakítjuk ki, hogy a civil lakosság otthon védelme biztosítható legyen. Nagy hangsúlyt fektetünk a civil lakosság körében közismert és elfogadott traumatikus fegyverek fejlesztésére, gyártására, melyek emberi élet kioltása nélkül nagy hatékonysággal tudják megvédeni szeretteinket, hozzátartozóinkat, otthonunkat. Gumilövedékes fegyvereink a szakmai véleményezések szerint a legjobb ergonómiai és traumatikus értékekkel rendelkeznek.

TOVÁBB A FEJLESZTÉSEKHEZ

Biztonsági szolgáltatások

Hazai és nemzetközi kiemelt objektumok élőerős biztosítása, felderítő és elhárító biztonságtechnikai eszközök telepítése, kiemelten védett személyek védelme, drón (uav) észlelés és elhárítás. A biztonsági szolgáltatásban tevékenykedők mindenkor a védendő objektumok sajátosságainak, a megbízó elvárásainak, a környezet bűnügyi, közbiztonsági helyzetének, az érvényes törvények, jogszabályok figyelembevételével kerülnek alkalmazásra.


Bakteriológiai és Virológiai Elhárítás

A jelenlegi biztonsági kihívások és a migrációval kapcsolatos problémák nem csak a terrorelhárítás vonatkozásában adnak feladatokat, hanem az egészségügyi vészhelyzeti krízisek kezelésére is megoldásokat kell, hogy biztosítsunk. A terrorizmus ellenes harc és a migráció által okozott globális virológiai, bakteriológiai fertőzések veszélye napjainkban egyre több kérdést vetnek fel. A krízis kezelésére magas szintű fertőtlenítő és elhárító egészségügyi technológiát kell alkalmazni. Ezen egészségügyi biztonsági kihívások megoldására kínálunk lehetőséget az Ózon Technológia alkalmazásával történő mentesítéssel. Ezen szabadalommal védett innovatív rendszer rendkívül gyorsan és nagy hatékonysággal semlegesíti és biztosítja a levegő, a víz, a különböző belső terek, szobák felületének mikrobiológiai tisztaságát. A különböző organikus elemek, mint pl. atkák baktériumok, penészgombák, vírusok neutralizációjával. A védelmi képesség fokozásával előtérbe kerültek az ilyen jellegű sürgősségi, lokális és vészhelyzeti egészségügyi fertőtlenítő megoldások. A katonai és rendvédelmi egységeken túlmenően a civil lakosság és a civil vállalati struktúrák védelmét is szolgálja ez a technológia. 99%-os hatékonysággal semlegesíti a veszélyes organizmusokat. Vállalatunk a megfelelő gépjárművek és személyzet bevonásával, egészségügyi vészhelyzet esetén, végrehajtja a kijelölt eszközök, objektumok fertőtlenítését.

TOVÁBB A SZOLGÁLTATÁSAINHOZ

Oktatásaink

A fent említett egészségügyi vészhelyzeti megoldások mellé épült fel a Tactical Medical képzésünk. Valamint az ATLAS Network szakemberei reagálva a terrorizmus globális elterjedésére megalkották a Krízis Akadémia - Vészhelyzeti Kríziskezelés oktatási programot. Valamint szakmai segítséget nyújtanak az intézményeknek a „HIT” (Honvédelmi Intézkedési Terv) megalkotásában. Ezen hiánypótló kurzusok létrejöttét indukálta a jelentősen megváltozott biztonsági környezet, az elmúlt időszak eseményei, a terrortámadások és a környezeti katasztrófák nyomán megváltozott a biztonságról alkotott kép.

Tactical Medical képzésünk ezzel szemben szakemberek számára nyújt továbbképzést magas stresszfaktorú helyzetekben. A szimulációs oktatás elsősorban a különösen gyors döntéseket igénylő helyzetekben szükséges megoldások elsajátítására, begyakorlására terjed ki. Bizonyított tény, hogy számos esetben a nem megfelelő szervezés, a rossz kommunikáció, a hiányos csapatmunka, a nem megfelelő krízishelyzeti erőforrás-menedzselés okozott végső soron műhibákat, nem megfelelő betegellátást, illetve a bevetések során elkövetett végzetes hibákat.

TOVÁBB A OKTATÁSAINKOZ

Oktatásban partnerünk a Lahner Akadémia

Partnereink

Cégcsoportunk kizárólagos magyarországi képviselője a németországi Bonowi GmbH., a szlovákiai VEP s.r.o és W.A.R. s.r.o, az olaszországi TAT3D di Adriano Peccini (továbbá Közép-európai), Explorer Cases by GT Line srl, a görögországi Pentagon S.A. által forgalmazott termékeknek.

Cégünk a Beretta, valamint a Beretta Defense Technologies cégcsoport (Beretta, Benelli, Sako, Steiner) rendvédelmi fegyvereinek magyarországi képviselője. Valamint kizárólagos magyarországi képviseletet látunk el a Schmeisser GmbH és további feltüntetett partnereink számára.

Filozófiánk

„Minőségi szolgáltatást nyújtva segíteni partnereinket sikereik eléréséhez, biztosítva a nyugalmat és a biztonság érzését.”

globserver logo

Számunkra fontosak az Ön személyes adatai!

Sütiket használunk weboldalunkon a tartalom személyre szabásához, és elemzési adatok gyűjtéséhez. Kattintson az elfogadom gombra, amennyiben hozzájárulna ezeknek a technológiának a használatához.

ELFOGADOM NEM FOGADOM EL